2002 környékén, amikor már elég jól mentek a mixeim mind rádióban mind lemezen, azt gondoltam, hogy miért ne lehetne ugyanezt videóban is megcsinálni? Már akkor is rengeteg klipem volt DVD-n, erre ráköltöttem még egy szerénynek nem mondható összeget, és máris logó nélküli, jó minőségű videókkal dolgozhattam.
Persze, a videók vágása csak a második lépés lehetett, először a hangot kellett összerakni. Összesen hat videó mix készült, ezek közül most a legelsőt nézheted meg a honlap Kezdőlapján, itt pedig részletesen olvashatsz a készítés körülményeiről.
Tehát, az audióval kezdtem, igaz, csak olyat választhattam, amihez van klip is, de megoldottam. Mivel a mixet klubban szerettem volna lejátszani, ezért a dalok hosszabban szerepeltek benne, mintha Juventus Mixet csináltam volna, a koncepció az volt, hogy egy mixben max. három dal szerepeljen, ne "kösse meg a kezemet" túlságosan diszkózás közben.
Na, innentől kezdve csak a technikai érdeklődésűek maradnak velünk...
A Madonna dal elején felcsendülő "hegedűs" hangminta a Salsoul Orchestra 'Ooh I Love It, (Love Break)' című dalából való, de én itt a mixben hosszabban is bejátszottam az eredetiből, amit szanaszéjjel kellet vagdosnom (2002-őt írunk!) ahhoz, hogy pontosan illeszkedjen az alapra. Miközben tehát Madonna rappel, alatta az eredeti diszkó nóta szól, majd jön maga a 'Vogue'. A videót úgy bolondítottam meg (és csináltam magamnak plusz munkát), hogy nem egyszerűen a videó klipet használtam fel, hanem az 1990-es MTV Music Award-on felvett másikat is bele-belevágtam, ettől lett csaki igazán egyedi.
A Vogue kiállásban már a 'Black Or White' rap acaleppája szól, és ez képben is megjeleniik, igaz, amint Michael Jackson tovább énekel acapellában, máris érkezik a Cut 'N Move 'Give It Up' eleje, itt kellett először pitch-elni (erre mi a jó magyar kifejezés????), méghozzá Michael acapelláját egy félhanggal feljebb.
A Cut 'N Move dal közepe szinte "kívánta", hogy ott egy másik rap betét szólaljon meg, ez pedig a híres 'Holiday Rap' egyik részlete volt. Ez volt az egyetlen videó, ami nem volt meg DVD-n (igazából hivatalos klip nem is készült a dalhoz), de sebaj, elővettem a VHS gyűjteményemet, és onnan digiztem be: a felvétel a holland Countdown c. műsorban készült, sima színpadi fellépés volt minden extra nélkül, de a két fickó az, aki: MC Miker G és Deejay Sven.
Mindezek után jön Michael Jackson, és hogy a Black Or White első versszaka előtt se legyen unalmas a látvány, egyéb, Michael-re jellemző, de eredetileg nem ott található vágóképeket helyeztem el a klip más részeiből.
Mivel a dalok össze lettek húzva tempóban, ezért semmi sem eredeti sebességgel ment, vagyis a videós rész összerakásánál figyelnem kellett a szájszinkronra, így a klipeket több részre vágva, Varispeed segítségével kellett belőnöm és oda igazítani, ahová valók voltak.
Ja, és még egy érdekesség - aki esetleg fejhallatóval hallgatta, fel is tűnhetett neki -: az egész mix alatt ott van a Vogue dobalapja, mintegy végigkíséri az egyveleget, és ha nem is tudatosan, de adja a folyamatosság érzetét.
2018-ban persze már nem itt tart a technika, pl. Abletonban egyből videóval is lehet dolgozni, de ha az Mbert egyszer megszállta az ihlet, a technika nem állhatott az útjába. 😉
(Szívesen feltettem volna ezeket a videó mixeket a Youtube-ra is, de mindannyiszor letiltottak, hiszen szerzői jogsértést követtem el azzal, hogy engedély nélkül vagdostam. Ezért van a videó itt, a holnapon.)
Comments