Ezt még 2014-ben írtam.

Ja, már akkor is volt honlapom, sőt, 1998 óta folyamatosan, de ez most nem tartozik a témához. Szóval, nagytakarítást végeztem a vinyón, ami nem kellett azt töröltem, és eközben akadtam az alábbi írásra. Valószínűleg akkor nem került fel a honlapra, de miután elolvastam azt gondoltam kiteszem, mintegy három évvel később. Felmerül több kérdés: vajon ha nem mondom, hogy régi, akkor rájöttetek volna, ill. változott-e a helyzet azóta? És merre? Na, olvassuk!

Megint voltam a budapesti éjszakában, szerintem az embernek olykor meg kell néznie, hogy hol mi megy, hiszen aki csak a saját buliját hallja, az könnyen letéved az útról. A bejárás közben eszembe jutottak történetek, melyeket az ország legkülönbözőbb részében dolgozó kollégáktól hallottam, szóval egy kicsivel többről lesz szó, mint a szombati budapesti túráról. Helyeket, személyeket nem említek, mert azoknál számomra sokkal fontosabb az irány, a "trend" (nem véletlenül tettem idézőjelbe), abból ugyanis több következtetés vonható le, mint a személyeskedésből.

Budapest elkényeztetett város. Sok az ember, és még az ínségesebb időkben is kimozdul annyi szórakozni, hogy jut belőle szinte mindenhová. Bármerre is jártam, mindenhol sokan voltak, vagyis a mennyiséggel nem volt gond. Itt tulajdonképpen be is fejezhetném, mert ha egy üzletvezető eddig olvassa, akkor mondhatja is: "ne fejtsük meg itt a világot, megvoltak az emberek, nekem ne magyarázzon egy olyan diszkós, aki szombaton nem dolgozik!" Mondjuk, aki ennyire egyszerűen gondolkodik, az ne is olvassa tovább... Szóval a mennyiség mindenhol megvolt, ezt is figyeltük, meg a zenét, meg a fogyasztást. Ja, meg az úgynevezett "víájpí"-t is. Ez külön történet, majd később.

A budapesti zeneszolgáltatásról szólva, a látottak-tapasztaltak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az üzletvezetők első körben itt spórolnak. Az egy dolog, hogy arcról kevés embert ismerek, de amit hallottam a munkájukból, az nekem 25 év diszkózás után azt súgja, hogy "jó lesz ez a kisgyerek is, azt a 10 kötelező dalt ő is le tudja játszani". Már ha éppen lejátssza... A "kisgyerek" meg ugyebár olcsó, ez fontos szempont, mert hallottam már főnöktől olyat, hogy "nehogy má' a diszkós többet keressen, mint én!" Hm. Elképzelem ezt az ember, amint éttermet nyit: felépíti, puccparádéba vágja, de a konyhában az anyósa dolgozik, mert egyrészt nyugdíjas, és nem kell adót fizetni utána, másrészt a mama jól főz, harmadrészt, "nehogy má' a szakács többet keressen, mint én!". És akkor nem érti, hogy miért nem prosperál a hely folyamatosan, szépen, kiszámíthatóan. Elképzelem ugyanezt az embert, amint felújítja a lakását. Megveszi a prémium alapanyot - mert ott nem lehet spórolni, vagy annyiért veszed meg, vagy mész a sóhivatalba -, aztán áthívja a szomszéd havert, aki igazi ezermester, és számla nélkül megcsinálja ócsóba, meg félmeztelenül jobban is néz ki, mint a szaki. Amúgy meg nem látszik mi van a csempe alatt, akárki is tette fel. Hát tényleg így gondolkodnánk, amikor a sajátról van szó? Ott spórolunk, ahol a legfontosabb lenne megfizetni a jó mesterembert? Persze, az elején minden megy, hiszen ha valami új, akkor az emberek elmennek megnézni akárki is áll a "lemezjátszók" mögött, hajlandók sorba is állni a bejutásért, de egy-két-három év után minden hely megy a levesbe - nekem ezt senki ne akarja kizárólag a "trend" nyakába varrni!

Láttam-hallottam Budapesten olyan "DJ"-t dolgozni, aki elrotnotta két 128 bpm-es, pontosan kvantált house muzsika keverését, szerintem 2014-ben ez elfogadhatatlan. Hallottam olyat - ezt komolyan nem is értem - hogy amikor a láthatólag életunt közönség végre felismerni vélt egy slágert a "verze" alapján, és készült a nagy éneklésre a refrén előtt, akkor a "kolléga" olyan remixet választott, hogy pont annál a résznél lett totálisan szétütve a dal, ahol az eredeti verzió a legnagyobbat szólta volna. Tényleg megtörtént: figyeltem a népeket, és azt láttam, amit vártam: mély lélegzet, kéz lendül, majd amikor nem az jön, amit vártak, akkor csalódott összenézés, és "á, menjünk ki cigizni". Pontosan így. A helyeken tehát sok az ember, de hangulat alig. Sokan megjelennek, megmutatkoznak, pózolnak, deklaráják ottlétüket, kiteszik fészbúkra, hogy a többi lássa, stb. Nincs ezzel baj, de nem kéne esetleg rátenni minderre azt a "bónuszt", hogy a zene is jó? Én, ha klub tulaj lennék, havonta egyszer biztos elzavarnám a rezidensemet a többi helyre, mert marhára másképpen néz ki a tömeg a pultból, meg lentről! Érdekes, hogy az egész bejárásból, meg az innen-onnan összeszedett tapasztalataimból mindig az üzletvezetőkre, tulajokra (2017-es kiegészítés: meg a party szervezőkre) lyukadok ki. Hát persze, hiszen ők döntik el ki dolgozik, ők adnak munkát, tehát a felelősségük nagy! (Ennél csak az rosszabb, ha viszont mindezt kontroll nélkül a DJ kezébe adják, mert mi is emberek vagyunk sérelmeinkkel, haragosainkkal és irigyeinkkel együtt.) Röviden szólva úgy látom, mintha a zenés-táncos szórakozóhelyek tulajdonosai a legkevesebbet a DJ kiválasztásával foglalkoznának. Persze amíg tele a hely, miért is tennék? Megmondom miért kéne: tudom, tapasztaltam, hogy a jól kiválasztott DJ szó szerint visszahozza az árát, igaz, nem egy nap alatt. Lehet, hogy ugyanannyian lesznek, mint a "kisgyereknél", de amikor valóban jó a buli, amikor valóban rátermett ember irányítja az estét, akkor ez kimutatható a fogyasztásban! Márpedig a tulaj számára ez még fontosabb kell legyen, mint a belépő! Mert a belépő az szűr, ezt mindenki tudja, meg biztos bevétel még akkor is, ha aki bejött bent már nem fogyaszt, de haszon a fogyasztáson van! Hát akkor miért veszik ki egyik zsebükből a pénzt, miközben azon siránkoznak, hogy a másikat nem tudják degeszre tömni? Tudom én, hogy a helyzet nem könnyű, üzletet vinni felelősség mind anyagilag, mind erkölcsileg, mint büntetőjogilag! De ha valaki nem csinálja jól, akkor értse meg, hogy nem is fog neki jól menni!

Pár szót a "VIP"-ről, ami kezd tragikomédiává válni Budapesten. Van olyan hely, ahol egy kordonnal egyszerűen leválasztottak egy részt a helyiségből, és kinevezték VIP-nek. Ott is mindenki szorong, ugyanolyan műanyag (!) székek vannak, sőt, ugyanúgy csak üdítős üvegeket láttam az asztalokon, de aki bent van, az már valakinek érzi magát. Szerintem az igazi VIP (aki fogyasztana is, ha minden smakkolna - vö. az előbbi megjegyzéssel -) nagy ívben kerüli az ilyen paraszt VIP-et. Voltam pár olyan helyen, ahol tényleg csak a négy negyedet lehetett felismerni, gondolom DJ Kisgyerek leszegett fejjel l'art pour l'art-kodott 5 forintért, hogy szóljon valami. Semmivel sem lett volna rosszabb a hangulat, ha a tulaj beköt egy okosan kiválasztott webádiót.

A szakma szégyene, amikor a közönségben valaki azt mondja a munkánkra, hogy "ó, ezt én is meg tudom csinálni".

A legnagyobb gáz, hogy sajnos hallottam pár ilyet is.