top of page
Juventus Mix Vol. 3 front cover
Juventus Mix Vol. 3 back cover

"Három a magyar igazság" - 2001-ben erre jutottam. Miután az első két lemezből több, mint 60 ezer példányt adtunk el, nagy elánnal láttam neki a harmadiknak. Az elején kicsit féltem, hogy nem lesz elegendő zene, de végül oda lyukadtunk ki, hogy itt még több dal szerepel, mint a második lemezen.

A Juventus Mixek "adminisztratív" része mindig úgy nézett ki, hogy egy táblázatban vezettem azt, hogy melyik kiadványra milyen dal került, meg persze azt is, hogy mi nem. Így igyekeztem kiküszöbölni azt, hogy valami kétszer szerepeljen, továbbá azokat a zenéket is ebbe a táblázatba írtam, amikre nem kaptunk engedélyt. Mert természetesen eddigre már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mix forma életképes, és üzletileg jövedelmező, ezért a többi kiadó is belevágott (jött pl. a Dancissimo sorozat), és nyilván a saját kiadványukat helyezték előtérbe. Ez azonban nem szegte kedvemet, mert én pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, nem foglalkoztam mással.


A végső verzió 56 dalt tartalmaz, egy radio edit-et, és egy bónusz tarack-et, ez utóbbinak van egy érdekes története.

2001-et írunk, Sub Bass Monster szekere most fut a leginkább, Arany Zsiráf-díjakat nyer, dupla platina a lemeze, de ez érthető: nagyon jó az anyag. Készül a 4 Ütem című dalból bakelit maxi, ezen pedig ott van az acapella, amelyre azonnal lecsapok: egy állati mash-up-ot lehetne csinálni belőle egy Kool & The Gang dal, az Oh La La La Let's Go Dancing felhasználásával. El is készült (a mai napig játszom), megmutattuk a művésznek, aki elhajtott minket mondván, ilyen gagyit hallani sem akar. Hát jó, akkor kihagyjuk...

De mit kezdjek a zenei alappal? A véletlen (?) sietett a segítségemre: épp akkoriban jelent meg a saját kiadómnál Kicsi G első (és egész remekre sikeredett) lemeze, melyről a Remegő Kezű Agysebész pont "bestimmelt" ide. Seperc alatt kész volt a mash-up, és így lett ez a lemezen a bónusz, a rádió verziója a mixlemezen, a klub verzió pedig a beharangozó maxin jelent meg. Ez utóbbinak van még egy érdekessége: mindössze háromszáz darab készült belőle, és a promóciós példányok szétosztása után megmaradt darabok kereskedelmi forgalomba is kerültek, mindegyiket saját kezűleg dedikáltam, tehát ha valakinek véletlenül van belőle, akkor az aláírás nem nyomdai sokszorosítás, hanem igazi!

A lemez bórítójának tervezésekor immár figyelembe kellett vennünk a virágzó CD hamisítás jelenségét, ezért a borító olyan, fénymásolással nem sokszorosítható ezüst réteget kapott, amely egyértelműen megkülönböztette az eredetit a hamistól. Az évek során persze megtudtam, hogy az igénytelenebb fajtát egyáltalán nem zavarta a gagyi borító.

Július 20-án volt a lemezbemutató az E-Klubban, itt rögzítettük a videókliphez szükséges anyagot is, de sajnos a kész verzió BETA kazettája valahol elveszett, így egyelőre nem tudom feltenni, bár kutatom. Ha valaki esetleg segíteni tudna, megköszönném... (Vagy összerakom még egyszer, mert az összes kamera nyersanyaga megvan. Most akkor tényleg neki kellene állnom???)

Juventus Mix keresztrejtvény

S hogy mi ez itt balra? Egy kedves, afféle "analóg" promóciós eszköz: keresztrejtvény a Story Magazinból. Én voltam a nyeremény. 😊

bottom of page