top of page
juvimix5 remastered500px.jpg

A Juventus Mix 5 fontos állomás a mixeim életében, de nem csak azért, mert elhagytuk a "Vol."-t: az eddigi lemezek mindegyike 74 percnyi folyamatos mix volt, melyekben a dalokat "ömlesztve" kapta a kedves vásárló.

Mivel azonban a külföldi mixpiacon is kaphatók voltak olyan lemezek (pl. Deep Dance, Studio 33), ahol a mixek különböző tematikák szerint voltak szerkesztve, ezért ennél a lemeznél én is így tettem. És bár a lemez egyben is meghallgatható, de mindegyik mixelemnél megtörik a folyamatosság - még ha nem is túlságosan. A lemez készítése során ötleteket kaptam a kedves leendõ vásárlóktól is, ezekért köszönet.

A borító esetében visszatértünk a sorozat harmadik darabjánál alkalmazott módszerhez: a háttér ezúttal arany, ezt sem lehet egyszerű fénymásolással sokszorosítani, ám 2003-ban már nem kellett feltétlenül borító egy lemezhez: a legtöbben csak átírták az eredetit, és hallgatták a másolatot...

De vissza a technikai részletekhez:
A mixek "stílus" szerinti elkülönítésére azért volt szükség, mert - ahogy említettem - ez már divat külföldön is, valamint azért, mert a dalok szinte adták magukat. Persze a "stílust" nem véletlenül tettem idézõjelbe, hiszen például az általam tisztelt Neo zenakar szerintem megsértõdne, ha a pop mûfajhoz sorolnám õket. A Coolmix is azért az, ami, mert funkynak nehezen lett volna nevezhetõ, de szerintem cool-ra sikeredett.


Az Oldiesmix 1 már más tészta. 1996-ban ugyanis már készítettem egy Oldies Mixet, de azt akkor nem tudtuk kiadni.
Ebben az évben belevágtunk és sikerült (igaz, nem teljesen ugyanazt, de sikerült!), mindenki megadta a szükséges engedélyeket. Esetleg felmerülhet egyesekben, hogy miért nincsenek benne "gegek", samplingek, nos elárulom: a nyolcvanas évek feelingje más volt. Egy nyugodtabb világ volt az (zenében), ígyhát az ebbõl az idõszakból származó mixet is inkább a táncoslábúaknak szántam, mint a hangminta vadászoknak. A lemezhez tartozó Radio Edit-ek (melyekbõl három készült) soha nem kerültek kereskedelmi forgalomba, csak a Juventus játszotta őket olykor, meg persze én, a péntek esti műsoromban.


S mint a sorozat többi darabja, hál Istennek ez a lemez is bearanyozódott, méghozzá 2003. november 14-én! Feladván a zene- és kereskedelmi tévékkel folytatott harcot, ehhez a lemezhez már egyáltalán nem terveztünk (és nem is készítettünk) videó klipet.

Az aranylemezt hivatalosan 2004. február 24-én adták át nekem egy óbudai étteremben. A bal oldali képen Szarka Józseffel, a Sony akkori ügyvezetőjével örülünk, a jobb oldalin pedig becsatlakozott Nagy Tamás is, aki a lemezt aktívan támogató Juventus Rádió akkori kereskedelmi igazgatója volt, a harmadik képen pedig ott az egész csapat.

Szarka Józseffel, a Sony Music ügyvezetőjével, és a bearnyozódott Juventus Mixszel...
Szarka Józseffel és Nagy Tamással, a Juventus akkori kereskedelmi igazgatójával.
A Juvenus Mix 5 aranylemez átadója, a Sony-s és Juventus-os csapattal.
bottom of page