Amikor először hallottam jó mixeket, ez a formátum még nem létezett Magyarországon, ezért az mindig a fejemben volt, hogy jó lenne nem csak magyar dalokat mixelni, hanem külföldieket is. Azonban bárkivel is beszéltem, mindenki azt mondta, hogy ezt legálisan nem lehet megcsinálni, mert nincs az az ember a Földön, aki képes lenne ennyi(féle) dal jogosítására.
Egy darabig le is tettem a dologról, de végül a Sony Music-nál betaláltam: 2000-ben elhagytuk a kilencvenes éveket, hát mi is lenne jobb, mint egy "Nineties" hitmix? Összeírtam egy tekintélyes tracklistát, és a kiadó magára vállalta a jogosítást. Sajnos, ahogy haladtunk előre az időben, szépen jöttek a visszautasítások, egy csomó dalt ki kellet hagynunk, de végül összeállt az, ami meg is jelent.
Az engedélyezési mizéria rányomta bélyegét a tracklistára, talán ezért lepődik meg a hallgató, hogy miként következhet a Plastic Dreams után egy Dr. Alban dal? Mindettől függetlenül is jó lett a lemez, és mivel csak 3000 darabot nyomtunk belőle, és így afféle Limited Edition lett, azonnal elkapkodták, azóta sem látom semmilyen online piactéren...
Na, ezt az utolsó, nagyon szépen hangzó mondatot ki kell bontani, ugyanis ez a lemez lett a legnagyobb "bukásom". Mivel ekkor már ismert és sikeres brand volt a Juventus Mix, elkövettem azt a bődületes hibát, hogy ezt a lemezt NEM a mixsorozat részeként adtam ki, hanem attól teljesen függetlenül, más dizájnnal, sőt, angol szöveggel. Azért készült belőle csak 3000 darab, mert annyi fogyott el nagy nehezen, az utángyártást a SONY - érthető módon - nem merte bevállalni. "Járt utat a járatlanért el ne hagyj!" - ajánlom mindenki figyelmébe... 😞
A borító tervezésénél sem került szóba a Juventus Mixes dizájn, ugyanakkor azt szerettem volna üzenni, hogy ez a mix legalább olyan vegyes, mint az ajándék kosár a címlapon, ahol van sör, szalámi, szőlő, de még fokhagyma is... Éppen ezért, az akkori trendektől eltérően nem a mixben hallható előadók fotóival, hanem ezzel a vegyes felvágottal vágtam neki a piacnak, lehet, hogy ez jópofa, de bizonyosan hibás döntés volt a részemről.
Ettől függetlenül a mixet szeretem, ugyanolyan lelkesedéssel raktam össze, mint a többit. Egyetértesz?