Juventus Mix 8

A sorozat utolsó darabja, mely egyúttal egy új mixelési mód első megvalósulása is lett. Persze a mix készítésekor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó, én csak kijelöltem az irányt. Elegem lett ugyanis abból, hogy a dalok közötti átmenetbe különböző, nehezen jogosítható hangmintákat keresgéljek, ebben a mixben ezért kizárólag csak olyan hangok szerepelnek, amelyek a mixben szereplő dalokból származnak.

 

Hallgassuk meg a mixet:

Juventus Mix 7 front coverA mixsorozat hetedik darabja, a második olyan, melynek borítójához pályázatot hirdettünk, és az utolsó olyan, ahol a régi Deep mixekhez hasonlóan "harmadik féltől" származó hangmintákat használtam fel. Szerencsére ez nem mutatkozott meg az eladásokban, meglett a hetedik arany is - hála a kedves vásárlóknak!

Mielőtt tovább olvasnál, indítsd el a lejátszást, hátha visszatérnek a régi emlékek...

juvimix6 500pxJuventus Mix 6 - ez hat! Annyira adja magát a szlogen, hogy nem lehetett kihagyni, bár a mixsorozat történetében először úgy gondoltam, megnézem ki milyennek képzeli el a kiadvány borítóját. 2004-et írtunk, tudtam, hogy sok a "Photoshop" betyár az országban, adjunk hát lehetőséget olyannak, aki eredetiségével tűnik ki a többiek közül!

Mielőtt tovább olvasnád, hallgass bele:

juvimix52003. A Juventus Mix 5 fontos állomás a mixeim életében, de nem csak azért, mert elhagytuk a "Vol."-t: az eddigi lemezek mindegyike 74 percnyi folyamatos mix volt, melyekben a dalokat "ömlesztve" kapta a kedves vásárló.

Mivel azonban a külföldi mixpiacon is kaphatók voltak olyan lemezek (pl. Deep Dance, Studio 33), ahol a mixek különböző tematikák szerint voltak szerkesztve, ezért ennél a lemeznél én is így tettem. És bár a lemez egyben is meghallgatható, de mindegyik mixelemnél megtörik a folyamatosság - még ha nem is túlságosan. A lemez készítése során ötleteket kaptam a kedves leendõ vásárlóktól is, ezekért köszönet.
Miközben olvasunk, hallgassuk az anyagot!

 

JuveMix4borIme a negyedik! 2002. július 29-én jelent meg, és bár akkor nem ezt ígértük, de a fogadtatás azért jó volt. Három lemez, és több, mint 150 dal után akár logikus lehetett volna egy "Best Of" kiadvány, de végül ezt az ötletet elvetettük. Egyelőre, ugyanis az élet más megoldásra ösztönzött minket.

Ám mielőtt tovább olvasnád, indítsd el a lejátszást:

juvimix3 500pxHárom a magyar igazság, 2001-ben erre jutottam. Miután az első két lemezből 60 ezer példányt adtunk el, nagy elánnal láttam neki a harmadiknak. Az elején kicsit féltem, hogy nem lesz elegendő zene, de ha megnézed a tracklistát azt látod, hogy itt még több dal szerepel, mint a második mixen.

Hallgassuk együtt a mixet a cikk olvasása közben!

 

juvimix2000 500pxItt a második rész, ami természetesen nem a kétezredik, de mivel pont 2000-ben jelent meg, hát bolondok lettünk volna kihagyni ezt a geget, ugye... Az első lemez sikere után nem is volt kérdés, hogy jön ez az album, és én teljes erőbedobással fogtam neki. Az album május 2-án jelent meg, az elsőhöz hasonló dedikálással, de ne szaladjunk annyira előre...

Ha esetleg a cikk olvasása közben szívesen hallgatnád a lemezt, hát tessék:

juvimix1 500pxA legendás mixsorozat első darabja, melynek egyből a "Vol. 1" címet adtam abban bízva, hogy meghozza a szerencsémet. Mint utóbb kiderült, így is lett. Sok évi gyakorlás, "tét nélküli", csak a rádió műsoromban elhangzó mixek készítése után a dolgok komolyra fordultak.
Az előzmények:

Olvasás közben hallgatnád a mixet? Tessék: